Ladányi Music

Ladányi Music



Ladányi Péter vagyok, a „Family Party” zenekar alapítója. (megálmodója)

1965-ben születtem. Szüleim 8-éves koromban írattak zeneiskolába, hogy zenét tanuljak, így 1973. szeptemberétől a zene lett az életcélom, a hivatásom. Zenésznek tanultam és jelenleg is egy hivatásos fúvós, illetve „Big-Band” zenekarnak a tagja vagyok, ez a fő állásom.
Előadóművészi, „B” kategória vizsgával rendelkezem. 15 évesen kezdtem vendéglátó (rendezvény,) esküvői, zenekarokban zenélni, és attól kezdve rendszeresen szinte minden hétvégén zenélek esküvőn, bálon, falunapon, vagy valamilyen céges illetve családi, baráti összejövetelen. A zenekarokban való zenélés mellett 1988 körül kezdtem el különböző vendéglátóhelyeken, és rendezvényeken egyedül kísérőautomatikás szintetizátorral fellépni.
Több kisebb nagyobb 30-180 fős esküvőn, eljegyzésen, bálon, családi rendezvényen, (ballagón, születésnapon, névnapon, keresztelőn) játszottam már és szórakoztattam egyedül a vendégeket. Állandó helyeken rendszeresen is zenéltem, illetve zenélek. Gombán a "Gesztenyés”-ben minden héten egy alkalommal több, mint 7-éven át, majd másfél évig Üllőn a ”Boszorkány” étteremben zenéltem minden héten. 2006 novemberétől a Kistirol Fogadóban zeméltem közel két évig. Zenéléseim alkalmával 1988-tól olyan neves művészekkel, meghívott előadókkal volt szerencsém az elmút évtizedek alatt találkozni és esetenként közreműködni a fellépéseiken, mint:
  Csala Zsuzsa, Lorán Lenke, Oszvald Marika, Benkóczy Zoltán, Miller Zoltán, Csonka András, Korda György, Balázs Klári, Ullmann Mónika, Sasvári Sándor, Soltész Rezső, Poór Péter, Koos János, Bajor Imre, Pataki Attila, Auth Csilla, Szűcs Júdit, Komár László, Südi Iringó, Zoltán Erika, Somló Tamás, Marió (Back Attila), Fiesta, MC. Hawer & Tekknő, Románcok, Szolnoki Petivel és még sok-sok ismert előadó művésszel.

 

És a mottóm:

Zene nélkül lehet élni, de minek....

violin kulcs

Várom kedves megrendelőimet, hogy zenei elképzeléseiket valóra válthassam. Legyen az esküvő, (lagzi, lakodalom,) szórakoztató tánczene, bál, party, házibuli, céges rendezvény vagy halk háttérzene, nekem csak egy dolog a fontos a vendégek maximális elégedettsége.
Repertoármmal mindig törekszem arra, hogy minden korosztály megtalálja a számára leg megfelelőbb dallamokat, amire szórakozni és, táncolni tud.

Egy sikeres rendezvény záloga a jó hangulat, aminek elengedhetetlen része a zenész.

violin kulcs

Fater